Ytong - A pórusbeton

YTO NEG RGB R 300A világ első márkanévvel ellátott építőanyaga az Ytong (a svéd mozaikszó eredete: YXHULT Angherdede Lättbetong = szárított pórusbeton Yxhultból). Az 1900-as évek elején Svédországban fejlesztések indultak azzal a céllal, hogy a természetből közvetlenül kinyert építőanyag, a fa kiváló tulajdonságaival (hőszigetelőképesség, könnyű megmunkálhatóság, magas nyomószilárdság) megegyező, de ipari technológiával, nagy mennyiségben előállítható építőanyagot hozzanak létre. A kísérletek eredményeként jött létre a pórusbeton, melyet a fenti tulajdonságok mellett további előnyök is jellemeznek, mint például tartósság, kiváló páraáteresztő képesség, valamint tűzállóság. A pórusbeton „sorozatgyártását” 1929-ben Karl August Carlen vállalkozó kezdte meg Dr. Axel Erikson építész szabadalma alapján. Mára világszerte több mint 8 millió köbméter pórusbetont állítanak elő évente. Az Ytong az elmúlt közel 90 év alatt az egyik legsikeresebb márkanévvé vált. Európában a legismertebb építőanyagok közé tartozik. Magyarországon a 60-as évek elejétől kezdődött meg az ilyen típusú falazóelem gyártása. Akkoriban gázbeton, illetve gázszilikát néven volt ismert, és a mai homokkal ellentétben fő alkotóeleme a kohópernye volt, melyből adódott szürke színe. Hazánkban az Ytong pórusbeton gyártása (mely már homok alapú és fehér színű) 1991-ben kezdődött meg, amikor a németországi Ytong Deutschland AG 1991-ben Halmajugrán megalapította az Ytong Hungary Kft.-t.
Ahogy a magyarországi pórusbeton előállítás beépült a nemzetközi vérkeringésbe, úgy bővült hazai termékválaszték a cégcsoport más gyáraiban előállított termékeik-kel. A Halmajugrán gyártott Ytong falazóelemek mellett megjelentek a vasalt pórusbeton áthidalók, illetve vasalt pallók is, így az Ytong márkanév Magyarországon is egy komplett, magas minőségű építési rendszerré vált. 2003-ban az magyarországi Ytong gyárat több európai pórusbeton gyárral együtt megvásárolta a Haniel család tulajdonában álló Xella Baustoffe GmbH. Az Ytong Hungary nevet így 2003-ban a Xella Pórusbeton Magyarország Kft váltja fel. A vállalat csoport 2004-ben megvásárolt az Iszkaszentgyörgy közelében található régi téglagyárat, a gyár korszerűsítését követően 2004-ben megindul a Silka mészhomok-tégla gyártása. 2005-ben egy újabb névváltoztatás követően a cég Xella Magyarország Kft. néven működik tovább. 2008-ban egy újabb tulajdonos váltás történt, a Haniel család eladta a teljes nemzetközi építőipari vállalatcsoportot a Goldman Sachs amerikai befektetői csoportnak.
2016. december 1-vel az amerikai befektetési alapkezelő vállalat eladta a Xella Csoportot a Lone Star leányvállalat részére.

A Xella Magyarország Kft. Ytong falazóelem gyára Gyöngyöstől 15 km-re, Halmajugra és a Mátrai Hőerőmű szomszédságában található.

Silka - A mészhomoktégla

SIL NEG RGB RA mészhomoktégla egy olyan nagyszilárdságú építőelem, amely mész, homok és víz összekeverésével, nyomás alatti formázásával, majd ezt követően gőzszilárdítással készül. 

Terméktörténet: A mészhomoktégla széleskörű elterjedése az 1700-as évektől kezdődött a németalföldi területeken, ahol a lakóházak 80%-a napjainkban is ebből az anyagból készül. Ekkor még a hagyományos „nagyméretű tégla” formájú elemek kerültek gyártásra. Magyarországon már a század elején ismert építőanyag volt, de a második világháború után, az iparosított építés korszakában itthon feledésbe merült. A magyar építőipar a 2000-es évek elejétől „újra felfedezhette” a mészhomoktéglát, immár Silka néven. A termék jó hírnevét elsősorban a nagy testsűrűségéből adódó kiváló hangszigetelési képességének köszönheti, mely az akusztikai falak (lakáselválasztó, lakó és közösségi terek közötti, homlokzati, stb.) tökéletes műszaki megoldása.

Multipor - Ásványi hőszigetelő lapok

multipor logo final 72dpi RGBAz energiatudatos gondolkodás-mód, valamint az egyidejű Uniós ösztönző finanszírozási program eredményeképpen napjainkban felgyorsult a régi házak, lakások utólagos hőszigetelésének igénye. Épületeink fűtési energia igényét csökkentő megoldásának egyik fontos eleme az új vagy meglévő falszerkezetek hőtechnikai paraméterének javítása, a külső falszerkezetek hőszigetelésének fokozásával. A hőszigetelő anyagokat Magyarországon legtöbben a polisztirol és a szálas anyagú termékekkel azonosítják, pedig az utóbbi években egyéb, speciális igényeket is kielégítő hőszigetelési megoldásokra alkalmas termékek is rendelkezésre állnak a piacon. A Multipor hőszigetelő lapok stabil, ásványi kristályszerkezetűek, nem tartalmaznak szálas összetevőket, így a hőszigetelések széles palettáján új alternatívát nyújt: ásványi, tömör mégis jó hőszigetelő. A millió apró pórusba zárt levegő – mely természeténél fogva kiváló hőszigetelő – biztosítja az építőanyag kiemelkedő hőszigetelő képességét. 

Terméktörténet: A pórusbeton-gyártás fejlesztéseinek eredményeképpen lehetővé vált a hőszigetelő lapok előállítása, amely Németországban Multipor néven került forgalomba. A pórusbeton hőszigetelő lapok gyártásához tulajdonképpen a pórusok számát kellett növelni. Így előállításra került a pórusbeton falazóelemek pórustartalmának többszörösével rendelkező, alacsony hővezetési tényezőjű, könnyű (115 kg/m³) Multipor hőszigetelő lap. Az első kereskedelmi mennyiségű gyártások Stulln-ban indultak, ahol a gyártósort és technológiát kifejezetten a Multipor előállítására fejlesztették ki. 2008-tól a Köln melletti Porz-ban is megkezdődött az alacsony testsűrűségű pórusbeton hőszigetelő lapok gyártása. Magyarországon a hőszigetelő lap először 2008 szeptemberében került kereskedelmi forgalomba.

Minőség

A Xella termékek minőségét a folyamatos és szigorú minőségellenőrzés szavatolja. Az Ytong építési rendszer, a Silka mészhomoktégla és a Multipor ásványi hőszigetelő rendszer minőségi programja egy háromszintű ellenőrzési folyamat. Az első az ISO 9001:2015 minőség-irányítási rendszer működtetése, a második a németországi fejlesztési és kutatási intézet folyamatos kontrollja, a harmadik a külső független fél (ÉMI) által végzett tanúsítás.

Környezetvédelem

Kornyezet logo 300dpiA természetes alapanyagok, az alacsony előállítási energia-szükséglet, a kikerülő melléktermék nélküli gyártás és felhasználás mind a természeti környezet terhelésének csökkentését jelenti. A gyártás során nem szabadulnak fel mérgező gázok.
Az alapanyagoknak, és a gyártástechnológiai illetve felhasználási tulajdonságosokból adódóan az Ytong építési rendszer, a Silka mészhomoktégla és a Multipor ásványi hőszigetelő rendszer megfelel a vonatkozó környezetvédelmi követelményrendszernek, melyet független tanúsító szervezet a „Környezetbarát” védjegy használatának jogosultságával is igazol.